Back to top

Diákélet

A Trick or Treat – avagy a nálunk Csokit vagy csalok! néven ismert szokás – még mindig picit megosztó jelenség. A hagyomány az ókori kelta samhain ünnepéig nyúlik vissza, ám a kereszténység elterjedésével szorosan összefonódott a mindenszentekkel és a halottak napjával: a középkorban a szegények és gyerekek házról házra járva imádkoztak az elhunytak lelkéért, amiért cserébe „léleksüteményt” kaptak. Ez a szokás került át Amerikába, ahol az évtizedek során alakult át a mai, vidám, jelmezes édességgyűjtő formájává.Iskolánkban szerettük volna árnyalni a félelmetes maszkokat és az édességkövetelő jeleneteket, így a programot idén is egy izgalmas jelmezversennyel kapcsoltuk össze, ahol a legötletesebb öltözékeket díjaztuk. Emellett már többéves elhatározásunk, hogy az összegyűjtött finomságokat az épületünkben működő Speciális Iskola apróságainak ajánljuk fel. Idén is így tettünk, és felemelő érzés volt látni a kisgyerekek arcán az őszinte, csillogó örömöt. Ez a gesztus jól tükrözi intézményünk szellemiségét, hiszen nálunk folyamatos az érzékenyítés a betegek, a fogyatékossággal élők és az elesettek iránt.
2. 11. 2026
Ha október vége, akkor itt a tökfaragás – egy kihagyhatatlan közösségi élmény. Idén is megrendeztük a népszerű versenyt, amelyen 33 csapat indult, így ugyanennyi narancssárga termés változott át világító lámpássá vagy ötletgazdag kreációvá. A zsűri két kategóriában, horror és kreatív témában értékelte a munkákat, a győzteseket pedig oklevél mellett édes meglepetések várták. Köszönjük a résztvevőknek a lelkesedést és a sok kreatív alkotást!  
2. 11. 2026
Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon idén is megszerveztük a már hagyományos jótékonysági sütivásárunkat. Az osztályoktól rengeteg finomság érkezett, a választékra sem lehetett panasz, hiszen ötletes, halloweeni hangulatú édességek is várták a vásárlókat. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek a közreműködést! Büszkék vagyunk mindazokra, akik vásárlással, valamint a felajánlások mellett külön pénzadománnyal is támogatták az ügyet – ennek köszönhetően együtt több mint 500 eurót sikerült összegyűjtenünk! A kezdeményezés decemberben folytatódik: a két alkalom teljes bevételét ünnepélyes keretek között adjuk majd át egy rászoruló családnak. Még egyszer hálás szívvel köszönjük mindenkinek a támogató és odaadó hozzáállást!
2. 11. 2026
2026. október 20-án iskolánk tanulói - III. A/FJ és III. SM - tanulmányi kiránduláson vettek részt a szeredi Holokauszt Múzeumban. PaedDr. Erika Tavaly, PhD. pedagógus, kutató és múzeumpedagógus, aki kiemelten a holokauszt történetének oktatásával és kutatásával foglalkozik, igényes, érzelmekkel teli előadását hallgatták meg a diákok. Fókuszálva egy túlélő élettörténetére. Eva Kohn hiteles forrásként mondta el (felvételről) a táborban töltött idő szörnyűségeit. Az igényes bevezető előadás után megtekintették a múzeum állandó tárlatát. Az öt barakkból álló önellátó tábor autentikus kiállítási anyaggal rendelkezik. Lelkünkben megrendültséggel, mégis számos ismerettel gazdagodva tértünk haza.
29. 10. 2026
„Ilyen nagy dolog a Szabadság?” - különleges megemlékezés az 1956-os forradalom 70. évfordulójáról Iskolánk, a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola méltó tiszteletadással és rendhagyó közösségi programokkal idézte fel az 1956-os forradalom és szabadságharc kerek, 70. évfordulóját. Bár a sorsfordító pillanatok az anyaországban zajlottak, a jeles jubileum arra ösztönözte az intézmény oktatóit, hogy élményszerűen hozzák közelebb a múltat a diákokhoz.A megemlékezés szellemi útravalójául és az esemény fő mottójául Márai Sándor megrázó költeményének, a Mennyből az angyal című versnek az ikonikus sora szolgált. Ez a szuggesztív idézet – „Ilyen nagy dolog a Szabadság?!” – az iskola központi aulájának oszlopai között, nemzeti színekben pompázó, piros-fehér-zöld betűkkel kifüggesztve fogadta az érkezőket, azonnal megadva a nap emelkedett alaphangulatátA rendezvény fő helyszíne maga az aula volt, amely teljesen átváltozott a történelmi emlékek terévé. A falakon és az oszlopokon a diákok számára kiírt plakátverseny kreatív pályaművei kaptak helyet. A munkákat az esemény zárásaként értékelték: a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó tanulókat és osztályokat elismerő oklevelekkel, valamint további ajándékokkal jutalmazták. A nap legnagyobb közönségsikerét a központi térben berendezett, szabadulószobák izgalmas hangulatát idéző, hatállomásos nyomozójáték jelentette. Az itt felállított asztalok képezték az egyes állomásokat, ahol gazdag ismeretanyag, korabeli háttéranyagok és gondolkodtató feladványok várták a résztvevőket. Az asztaloknál a tanulók részletes tájékoztatást és információkat kaptak többek között a budapesti forradalom kulcsfontosságú helyszíneiről, a Magyar Rádióban történt drámai eseményekről, az akkori sajtó szerepéről, a híres 16 pontról, valamint a lyukas zászló rejtélyéről is.A feladványok megfejtéseit a diákok a saját okostelefonjaikban rögzítették, majd a küldetés végén az aula központi főasztalánál mutatták be. Minden sikeresen teljesített állomásért egy-egy kód járt. A hat kód megfejtésével kirakott végső megoldásért pedig az '56-os hősök mindennapi „kenyerét” – egy-egy autentikus, ízletes zsíros deszkát és egy csésze meleg teát – kapták ajándékba a sikeres nyomozók. Ez a szimbolikus nyeremény nemcsak finom tízóraiként szolgált, hanem felidézte a korabeli fiatal forradalmárok puritán mindennapjait. Ez az esemény nagyszerű példája volt annak, miként válhat egy történelmi megemlékezés egyszerre méltóságteljessé, élvezetessé és valódi közösségi élménnyé. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott és részese volt ennek a napnak!  
29. 10. 2026
2026.10.12-én ismét ellátogatott az iskolánkba a prágai székhelyű The Bear Educational Theatre színházi társulat. Az I Love My Phone című előadás dalokkal, jelenetekkel és sok interakcióval mutatta be, hogy a a mobiltelefon, a videójátékok és a közösségi média milyen szerepet töltenek be a mai életünkben. Az előadás könnyed, játékos és szórakoztató volt, ugyanakkor néhány komolyabb kérdést is felvetett és arra ösztönözte a diákokat, hogy megfogalmazzák a véleményüket az adott kérdéssel kapcsolatban.
14. 10. 2026
Idén is az a megtiszteltetés érte iskolánkat, hogy tanulóink működhettek közre a 44. Csallóközi Vásár megnyitójához kapcsolódó, a MOL Arénában rendezett fogadás előkészítésében és lebonyolításában. Elsőéves diákjainkra mindössze egy hónap tanulás után máris komoly feladat hárult: a délelőtti órákban ők terítették meg az asztalokat, ami kiváló alkalmat biztosított a gyakorlati ismeretek elmélyítésére. Diákjaink jó munkát végezve, magabiztosan teljesítették a feladatot. A legfiatalabbak ezenfelül lehetőséget kaptak arra is, hogy a délutáni programra visszatérve betekintést nyerjenek a rendezvény szakszerű lebonyolításába – ezzel a lehetőséggel többen is éltek. Délután a felsőbb évfolyamosok vették át a stafétát, és elvégezték az utolsó előkészületi simításokat. A feladatok pontos kijelölése után mindenki elfoglalta a beosztás szerinti helyét. A diákok egy része a svédasztalnál működött közre az ételek kínálásában, mások a bárpultban dolgoztak, a többség pedig a felszolgálásért felelt.A felszolgálói csapat tagjai a kijelölt asztalokért feleltek: gondoskodtak a frissítők és borok felszolgálásáról, az asztalok folyamatos tisztaságáról, valamint a vendégek kéréseinek készséges teljesítéséről. Nagyon büszkék vagyunk diákjainkra, hiszen kiváló munkájukkal és lelkiismeretes hozzáállásukkal ismét hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, és méltóképpen képviselték intézményünket.
29. 9. 2026
A Déryné Határtalan Program a Déryné Program határokon átívelő kulturális kezdeményezése, amely magyar nyelvű előadó-művészeti produkciókat juttat el a Kárpát-medence külhoni magyar közösségeihez. Minden korosztályt megszólítanak életkorhoz igazodó programokkal, bábjátékokkal, koncertekkel és színházi előadásokkal.A program keretében az iskolánkba is ellátogattak, és egy rendkívül izgalmas és interaktív napban volt részünk. A néptáncbemutató mellett versekhez válogattunk zenei alapot, pantomim- és színházi előadás aktív részeseivé váltunk, közösen felvettünk egy dalt, és a megszokottnál sokkal többet improvizálhattunk. Nagyon jó élmény volt a megszokottól eltérő, másféle módon tanulni! A diákok a nap során az alábbi előadásokat és programokat tekinthették meg: • Tabán Néptáncegyüttes: Interaktív néptánc- és népzeneóra • Létra Kulturális Egyesület: Ab Ovo • Willany Leó: Az önmagunkkal való sakkozás kockázata • Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház: Anton Pavlovics Csehov: Sirály • Kárász Eszter: Zenés költészet • Poprádi Norbert: Vegyük fel • Turi Bálint: Dsida Jenő Versimpró
29. 9. 2026
 „Itt van az ősz, itt van újra...“ Iskolánk ismét őszi köntöst öltött: az aula és a bejárat tarka, őszi dekorációval köszönti az érkezőket, az igazgatósági folyosót pedig ízléses asztaldíszek teszik otthonossá. Köszönjük Nagy Csápai Éva tanárnőnek az igényes és szép dekorációt!
22. 9. 2026
Az aula őszi hangulatában már az első osztályképek is elkészültek. Igazán jó érzés ilyen inspiráló környezetben indítani a tanévet.
13. 9. 2026
2026. június 17-én rendhagyó és rendkívül érdekes előadáson vehettek részt iskolánk I.B és III.B osztály idegenforgalmi szolgáltatások, valamint idegenforgalmi menedzser szakirányon tanuló diákjai. Vendégelőadónk, Bereznai Zsuzsanna angoltanár és világutazó – aki eddig a világ 28 országában járt – indiai utazásairól tartott lebilincselő élménybeszámolót. Az előadás angol nyelven zajlott, így a tanulók nemcsak érdekes ismeretekkel gazdagodhattak, hanem nyelvtudásukat is fejleszthették. Az előadó bemutatta India sokszínű kultúráját, hagyományait és mindennapi életét. Szó esett az ország földrajzi és társadalmi sajátosságairól, a kasztrendszerről, a politikai viszonyokról, a helyi gasztronómiáról, valamint az idegenforgalom szerepéről és jelentőségéről. A diákok betekintést nyerhettek az indiai szokásokba, ünnepekbe és a helyiek életmódjába is. Az élményt tovább gazdagította, hogy Bereznai Zsuzsanna számos különleges indiai tárgyat is bemutatott. A tanulók megismerkedhettek indiai kézműves parfümökkel, fűszerekkel, ékszerekkel, valamint különféle ételekkel is, amelyeket meg is kóstolhattak. Az ételkóstoló és a bemutatott tárgyak nagy érdeklődést váltottak ki a diákok körében. A tanulók végig figyelmesen és aktívan követték az előadást, amely nemcsak új ismereteket adott számukra, hanem közelebb hozta hozzájuk India lenyűgöző és sokszínű világát. Ezúton is köszönjük Bereznai Zsuzsannának az inspiráló előadást, a sok érdekes történetet és azt, hogy személyes élményein keresztül még közelebb hozta tanulóinkhoz India varázslatos kultúráját.
19. 6. 2026
József Attila tematikus budapesti tanulmányi napjukat iskolánk diákjai a Duna parton kezdték, a költő szobránál. A helyszín a Dunánál című vers nyitósoraiból – „A rakodópart alsó kövén ültem...” – már ismerős volt, így a diákok számára is kézzelfoghatóvá vált a költemény és a városkép kapcsolata. A folyó mint a múlt, jelen és jövő találkozási pontja jelenik meg a vers soraiban, ahol „a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés”, így a szobor nemcsak egy költői jelenetet idézett fel, hanem azt a gondolatot is, amely a vers zárlatában fogalmazódik meg: a múlt és jelen összefonódása közös felelősséget jelent. A diákok este a Madách Színházban mélyülhettek el igazán József Attila világában, ahol az Én, József Attila című musicalt nézték meg. Az előadás a költő életének meghatározó fordulatait mutatta be: első és utolsó szerelmét, a 20–30-as évek irodalmi közegét, valamint azokat a személyes és alkotói küzdelmeket, amelyek rövid, mégis rendkívül intenzív életművét formálták. A nap így egyszerre nyújtott látványos színházi élményt és közvetlen találkozást a költő szellemi örökségével.
15. 4. 2026

Oldalak