Back to top

Cikkek

Május 1-je ebben az évben a hét közepére, szerdára esett, ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk szervezni valami jó kis programot. Mivel jó időt ígértek az égiek, kínálkozott a lehetőség egy csónaktúrára. Minden adott volt. Az igazgató úr biztosította az utazás lehetőségét egy 6 személyes kisbusszal. Így már csak a csónakokra, az uticél véglegesítésére, no persze a legfontosabbra, a kollégisták jelentkezésére volt szükség. Meglepetésünkre, seperc alatt lett annyi diák, hogy kétszeri fordulóra volt szükség, hogy mindenki részese lehessen a Tallós-Pozsonyeperjes Kis-Duna szakaszának megtételére. Gyönyörű tavaszi természet biztosította számunkra a nap élményét. Kissé fáradtan érkeztünk meg a 3x2 csónakokból álló katamaránokkal Pozsonyeperjesre, hisz a szél ereje próbára tette erőnlétünket a hullámok leküzdésénél. Fáradtságunk párosult az éhségérzetünkkel. Hogy ezt legyőzzük, a kikötőben lehetőségünk volt finom ropogós virsliket sütni nyársra húzva, magunkat pedig tartósítani a szél által biztosított gomolygó füsttel. Elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy ez egy nagyon jól sikerült nap volt. Hogy miért gondoljuk ezt? Másnap délelőtt a résztvevő kollégisták közül megszólítottak bennünket, hogy május 8-án lesz-e valami hasonló program, mert ismét csatlakoznának hozzánk. Úgy érezzük, ezek azok a visszajelzések, amik fontosak számunkra. Örömmel és újabb élményekre éhezve fogunk hozzá a következő program tervezéséhez, megvalósításához.   A szervezők
Iskolánkban április 11-én minden évben nagyszabású költészetnapi rendezvénnyel emlékezünk meg József Attiláról, ill. ünnepeljük a poézist.   Az idei irodalmi műsor mottója a „születésnapos“ költő Tanítások című művének két sora volt: „Ti jók vagytok mindannyian, Miért csinálnátok hát a rosszat?“ Naplórészletek, versek és életrajzi utalások felolvasásával hívtuk közös gondolkodásra az iskola diákjait. Az öt egységből álló előadás József Attila gyermekkorában átélt traumáit boncolgatta, ifjúkori meg nem értettségét elemezte, szerelmi viszonyait vizsgálta, felnőttkori  lelki sérüléseit analizálta és halálának vélhető okait tárta fel. Szó volt a költő csonka családjáról,  verbális és tettleges bántalmazásáról, szeretetéhségéről és nélkülözéséről. Az egyes részeket versekkel, megzenésített költeményekkel, ill. táncbetéttel egészítették ki. Az olykor megrendítő életrajzi vonatkozásokhoz a kivetítő táblán néhány segítő tanács, útmutató gondolat volt olvasható. Mivel az esemény céljának az elfogadásról való közös töprengést tűztük ki, kézenfekvő volt, hogy vendégelőadóként a  Mentális Sérülteket Segítő Társulás tagjait hívtuk meg.   Az iskola eddig is szoros kapcsolatot ápolt velük, számos érzékenyítő diákprogramban vettek már részt, legutóbb a jótékonysági sütivásárból befolyt összeget ajánlottuk fel nekik. Érzelemgazdag előadásmódjukat, szeretettelteli fellépésüket vastapssal jutalmazta   a közönség.  Az inspiráló gondolatokat, szuggesztív verseket, mélyreható üzeneteket tartalmazó műsort a fogyatékkal élők egyik lelkes szavalója zárta: „De egy szelíd hang azt súgja megint: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet.“ -kl-
Március 16-a és 29-e között iskolánk vendéglátóipari tanulmányi szakon tanuló 9, illetve az idegenforgalmi szakirányzat 1 diákja Erasmus+ pályázat keretén belül kéthetes szakgyakorlaton vett részt Milánóban. Az iskolában elsajátított ismereteiket, rátermettségüket tipikusan olasz éttermekben (Gestione Mense Florence, Gatto e La Volpe),  valamint cateringben (Officina del Gusto) és  hotelrecepción (B&B Hotel Ornato) bővíthették, kamatoztathatták. A tanulók a két hét alatt nemcsak tudásukat gyarapították, de jutott idő az egyéni és csoportos szabadidős programokra is. A vendéglátásban szerzett új tapasztalatok mellett megismerték Milánó látványosságait is. Reméljük, hogy ez a pár hét hasznos volt számukra, és új élményekkel gazdagodtak.
Március 16-a és 29-e között első ízben utazott Budapestre az Erasmus+ projekt keretén belül az agrárvállalkozás-farmergazdálkodás és lovaglás lótenyésztés szakirányzaton tanuló diákjaink. Öt diák az Airport Ranchon, öt diák pedig a Cinege Tanyán töltötte a kéthetes szakgyakorlatát.  Az iskolában elsajátított ismereteiket, rátermettségüket bővíthették, kamatoztathatták, de jutott idő az egyéni és csoportos szabadidős programokra is. A farmonokon szerzett új tapasztalatok mellett megismerték Budapest látványosságait is. Reméljük, hogy ez a pár hét hasznos volt számukra, és új élményekkel gazdagodtak.
Hétfőn, április 8-án diákpolgármester-választásra gyűlt össze a városi ifjúsági parlament. A városi hivatal nagy üléstermében, a Makovecz Imre-teremben hallgatták meg az öt jelöltet, majd titkos szavazással dőlt el, ki lesz 2024-ben Dunaszerdahely város diákpolgármestere. Öt jelöltből választottak diákpolgármestert | Dunaszerdahelyi
A Tompa Mihály Országos Verseny  elődöntője április 5-én zajlott  Galántán. Az egyes kategóriákban négy járás: a vágsellyei, a galántai a dunaszerdahelyi és a nyitrai járás legjobbjainak ítélt vers- és prózamondói vettek részt. Iskolánkból 6 tanuló: Bíró Leila, Győri Jázmin, Perleczky Balázs, Kürthy Réka, Csápai Balázs Rudolf, Németh Levente vett részt a versenyen. Bíró Bulcsú sajnos betegség miatt maradt távol. Aranysávos besorolást és ezzel részvételt a rimaszombati országos döntőben Németh Levente ért el.          (Felkészítő: Néma Ivana)  A többi tanuló ezüstsávos besorolást harcolt ki. Sok sikert a továbbiakban! Mindenkinek szívből gratulálunk! 
2024. március 19-én a Középfokú Sportiskola III.SM osztály tanulói, Kovács Aladár és Szűcs Lajos Simon vettek részt a ,,Poznaj slovenskú reč“ verseny járási fordulóján. Szűcs Lajos Simon a kiváló harmadik helyet szerezte meg, így ő  továbbjutott  a kerületi fordulóba, amelyet 2024. április 17-én rendeznek majd meg. Az eredményhez gratulálunk, további sikert kívánunk.
Iskolánk vendéglátóipari és szállodaipari tanulmányi szakán tanuló negyedik évfolyamos diákjai bármixer tanfolyamon vehettek részt a szakmai gyakorlatuk keretén belül. Az első nap főként elméleti jellegű volt, amely a bartending történetét, a kevert italok készítésének módszereit, a szeszes italok, likőrök, csendes borok, desszertborok, pezsgők és pezsgőborok áttekintését, a bartending leltárát, a bárpoharakat stb. tárgyalta. A többi napot az italok gyakorlati elkészítésének szentelték, eredeti alapanyagok felhasználásával. A gyakorlati rész során a diákok kipróbálhatták magukat a koktélok készítésében. Az italok elkészítése kiterjedt a kevert italok különböző csoportjaira és az IBA listáján szereplő nemzetközi italokra. Az utolsó napon sikeres záróvizsgát tettek a tanult anyagból. A vizsga végén tanúsítványt kaptak, amely nem csak belföldön, de külföldön is érvényes, minden olyan országban, amely tagja a Nemzetközi Bártender Szövetségnek (International Bartenders Association - IBA). Nagy köszönet Ing. Jozef Rothnak, akitől sok új információt tudhattak meg a diákok.
2024. március 16-án két csoportunk indult útnak bővíteni szakmai tudásukat az Erasmus+ keretén belül. Vendéglátóipar és szállodaipar, valamint az idegenforgalmi szakirányzaton tanuló harmadik évfolyamos 10 diákunk egy kísérőtanár kíséretében Milánó étteremiben és szállodáiban végzik majd kéthetes szakmai gyakorlatukat. 10 tanulónk, akik az agrárvállalkozás – farmergazdálkodás valamint lótenyésztés és lovaglás szakirányzaton tanulnak, Budapesten tölthetnek el két hetet.
A tavaszi szünet aktívan telt pár tanárnak és kollégának, mivel job shadowingen vehettek részt az Erasmus+ program keretén belül Milánóban, Olaszországban. Az egy hetes szakmai mobilitás alatt ellátogattak a 4 csillagos VOCO hotelbe, valamint az INSIDE szállodalánc Melia hotelébe. Mindkét helyen standard-, stúdió- és prémiumszobákat tekinthettek meg. A szobákon kívül az éttermek és konyhák munkáját, a szállodák közösségi tereit és a különféle konferenciatermeket is bemutattak az ott dolgozó menedzserek. Lehetőségük volt a The Westin 5 csillagos luxushotelt is meglátogatni, ahol a különböző szobák mellett az elnöki lakosztályt is bejárhatták. A szállodalátogatásokon kívül betekintést nyerhettek a Mami Luise cukrászműhelybe, az Officina del Gusto catering konyha életébe, illetve a kenyér- és focaccia sütésének rejtelmeibe a Lisbeth étterem- és pékségben. A tanulás mellett szórakozásra és a város, valamint a környék megismerésére is volt lehetőségük. Sétálhattak a Sforza kastélyban, és az azt körülvevő hatalmas parkban, ahonnan kilátás nyílt a Bonaparte Napóleon tiszteletére emelt diadalívre is. Megcsodálhatták a milánói dómot kívülről és belülről. Felfedezhették a Vittorio Emanuele Galériát és az ott található világmárkás üztleteket, gyönyörködhettek a lebukó nap fényében a Navigli városnegyed csatornájánál. Ellátogattak a világ egyik leghíresebb operaházába, a Milánói Scalaba is. A városon kívül a közelben lévő Como-i tó egyik kisvárosába vonatoztak el, Varennába, ahol sétáltak a parton, megcsodálták a városka festői szépségű utcácskáit. Innen hajóval folytatták az utat Belaggioba, ahol a kisváros nevezetességeit és gyönyörű parkjait látogatták meg. A kis csapat fáradtan, de élményekkel gazdagon tért haza.
Március 15-i megemlékezésünk ezúttal nemcsak a hősök diadalmeneteléről szólt, hanem a közönség betekintést nyerhetett a kultúrműsor elkészítésének alkotói folyamatába, műhelytitkaiba. Természetesen idén sem maradhatott ki a Nemzeti dal, a 12 pont, de szó volt arról is, hogy mit ettek a márciusi ifjak a Pilvaxban, ill. az is kiderült, hogy milyen érdekes hobbija volt Kossuth Lajosnak. A forradalom legfontosabb történései – többek közt a Nemzeti dal kinyomtatása, Táncsics kiszabadítása, a Nemzeti Színház ünnepi előadása - , valamint legnagyobb hősei is megelevenedtek a színpadon. Hálás szívű köszönet diákjaink odaadó hozzáállásáért, nagyszerű előadásáért. Külön köszönet Ágh Daninak a felvételekért.
Iskolánk tanulói szép sikereket értek el a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny  járási fordulóján. A szavalóversenyen 10 tanuló vett részt . Németh Levente  az 1. helyen végzett, Kürthy Réka 3. lett próza kategóriában. Továbbjutott még Bíró Bulcsú, Bíró Leila, Csápai Balázs Rudolf, Győri Jázmin, Perleczky Balázs. Sikeresen szerepelt Navrátil Alexandra,Veres Vanessa, Győri Vivien. Mindannyiuknak gratulálunk, további szép eredményeket kívánunk a folytatásban!

Oldalak