Elsöprő sikert arattak a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola
vendéglátóipari tanulmányi szakon tanuló diákjai a Kukkonia Hospitality Talent Cup
gasztronómiai versenyen. A megmérettetésen az iskola legjobb pincér- és szakácstanulói
vettek részt, bizonyítva rátermettségüket, szakmájuk iránti elkötelezettségüket.
Az ifjú konyhaművészek a kiírásnak megfelelően egy csallóközi alapanyagokból
készített kétfogásos menüvel kápráztatták el a szakmai zsűrit. A háromtagú csapatok kulináris
kompozícióinak fő alapanyaga helyi mangalicakaraj, ill. tanyasi csirke volt, melyekből olyan
ételköltemények születtek, mint a tanyasi csirkerolád mentás zöldborsókrémmel juhtúrós
polentávaljus-vel, ill. a szuvidált mangalicakaraj burgonyaduóval, bébispenótveloutéval és
marinált retekkel. A számos gasztronómiai kihívást és sikert maga mögött tudó, ötödéves
szakácsok szakmai csoportjának (DerzsiBence, Banyák Adrián, Varga Balázs) nem akadt
ellenfele. A neves szakemberekből álló zsűri figyelembe véve az elkészített fogások ízvilágát,
tálalási módját, kiemelve az „alkotófolyamat“ során tapasztalt csapatösszhangot, munkájukat
a legjobbnak értékelte. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhattak fel a másodikos
szakácslányok, akik cékla- és tökpürével bolondított göngyölt csirkemellroládot készítettek
babsalátával, ill. a mangalicakarajt pankomorzsában, paprikás krumplival, ecetes
salottahagymával és retekkel tálalták.
A pincértanulók számára meghirdetett verseny győztese az iskola ifjútehetsége,
Szalacsi Rebeka lett, aki a meghirdetett öt terítési téma közül a Kukkonia Farm megnyitójára
való készülődést választotta. Az ünnepi alkalomra kreált asztaldíszítése megfelelt minden
szakmai elvárásnak, esztétikailag illett a rendezvény típusához, kiváló volt továbbá a
dekorációk és kiegészítők színharmóniája, menülapjának formai és tartalmi kivitelezése,
valamint az evőeszköz- és pohárválasztása is. A zsűri nagyra értékelte azt is, hogy a
munkafolyamat közben a higiéniai szabályokat maradéktalanul betartotta, és nem utolsó
sorban azt, hogy a dekantálás során is megfelelt minden kritériumnak.
A szakoktatók és természetesen a leendő gasztronómiai szakemberek legnagyobb örömére a
számos díjnak és sikernek köszönhetően, az iskolák közötti versenyben is a Vidékfejlesztési
Szakközépiskola diákjai bizonyultak a Kukkonia tehetségkutatón a legjobbnak.
Nagyon izgalmas, tanulságos próbatétel és szakmai tapasztalatszerzés volt ez minden
versenyző számára. Lehetőségük nyílt egy gasztronómiai kihívás több aspektusból való
megközelítését megfigyelni, módjukban állt belemerülni a rendezvényszervezés apró
részleteibe, és nem mellékesen alkalom kínálkozott számukra elismert szakemberek értékes
tanácsait, észrevételeit is meghallgatni.
Back to top
Cikkek
2024. február 22-én rendeztük meg a Szép magyar beszéd verseny iskolai fordulóját. Versenyzőinknek egy ismert és egy ismeretlen szöveget kellett megfelelő hanglejtéssel, jó kiejtéssel felolvasniuk, ill. egy konkrét szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk. Diákjaink felkészültek és rendkívül kreatívak voltak.
A továbbjutók:
Kürthy Réka II.SM (Középfokú Sportiskola),
Németh Levente III.B (Vidékfejlesztési Szakközépiskola)
képviselték iskolánkat a megyei fordulóban.
Minden résztvevőnek köszönjük az odaadó hozzáállást!
Tisztelt Támogatónk, kedves Szülők!
Ez úton is szeretnénk megköszönni PRO SCHOLA ET VITA polgári társulásunk eddigi támogatását és általa a diákok és tanárok sikeres munkájának segítését.
Arra szeretnénk kérni Önt, hogy támogassa újból adójának 2%-val a polgári társulásunkat. Az alábbiakban megtalálja a további útmutatót és a nyomtatványt (Vyhlásenie o poukazaní 2 % z dane), amelyre kattintva kinyomtathatja azt.
Spojená škola, Nám. sv. Štefana 1533/3, Dunajská Streda (edupage.org)
Tisztelettel
Mgr. Szabó László
PRO SCHOLA ET VITA pt elnök
A Vidékfejlesztési Szakközépiskola - agrárvállalkozás szakirányzatának III. A/F
osztályos tanulói 2024. Február 27-én részt vettek a XXIII. alkalommal megrendezett
fiatal ökofarmár verseny iskolai fordulóján.
A versenyen a diákok gyakorlati tudásukat mérhették össze. A gyakorlati rész
a Dunatőkési Tangazdaság k.f.t. szarvasmarha telepén zajlott. A versenyzők gyakorlatban
mutatták be a tőgy fejés előtti előkészítését, a tulajdonképpeni tejnyerést, és a fejés utáni
ápolást.
A diákok között szoros verseny alakult ki,
A versenyen résztvevő tanulók:
Kalaš Ádám 1. helyezett,
Bašternák Attila 2. helyezett,
Póda Máté 3. helyezett,
Gyurkovics Levente 4. helyezett,
Gróff Kristóf 5. helyezett,
További résztvevők : Cseke Vivien, Csibová Rebecca, Göndör Ádám,
Maszárová Izabella, Nagy Tamara, Vasmera Nikolasz
A versenyzőknek gratulálunk.
2024. február 22-én rendeztük meg az irodalomszerető diákok egyik kedvenc megmérettetetését, a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny iskolai fordulóját. Tizennégy tehetséges fiatal tett tanúbizonyságot a szavalás létjogosultságáról. Nagyrészt klasszikus szerzők művei hangzottak el, de akadtak, aki a kortárs ill. szlovákiai magyar irodalmi alkotást választottak. A magyartanárokból álló zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, hiszen mindegyik szavalat a maga nemében különleges produkció volt. Döntésük alapján a következő tanulók képviselik iskolánkat a járási döntőben:
Bíró Bulcsú I.A
Navrátil Alexa I.B
Vereš Vanessa Veronika I.B
Győri Jázmin II.B
Bíró Leila II.A
Németh Levente III.B
Perleczky Balázs III.B
Kürthy Réka II.SM
Csápai Balázs Rudolf IV.A
Győri Vivien IV.D
Minden résztvevőnek szeretettel köszönjük az irodalmi élményeket. További sok sikert kívánunk!
Diákjaink a Valentin-napi véradás keretében ellátogattak a dunaszerdahelyi kórház transzfúziós osztályára, hogy vért adhassanak. A délelőtt jó hangulatban telt el, miközben megtudhattuk, hogy egy véradással-450ml- három betegen segíthetünk, a levett vérből plazmakészítmény, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül. A véradás a véradó egészségét is szolgálja, hiszen vércsoportját is megtudhatja, valamint kötelező tesztek elvégzése által szűrővizsgálatnak is alávetik. Köszönjük diákjainkak a nemes gesztust.
2024. február 22-én ünnepélyes szalagátvágással avatták fel az iskolai tankonyhát, melynek létrejöttét megyei és európai uniós támogatások tették lehetővé. A vendéglátóipari tanulmányi szak diákjai és oktatói nagy lelkesedéssel vették birtokba az új helyiséget, mely számos modern konyhai eszközzel gazdagodott. Az ipari programozható mikrohullámú sütő, szuvidáló gép, sokkoló hűtő és fagyasztó, infralámpás melegítő pult, konvekciós légkeveréses sütő, ipari elektromos tűzhely, valamint a rozsdamentes acélpultok, mosogatók, hűtők és fagyasztóberendezések, továbbá a nagyteljesítményű konyhai robotgépek mind hozzájárulnak a magas színvonalú szakmai oktatáshoz. Az új berendezések gyakorlati alkalmazását Michal Halgoš egy ételkészítési bemutató keretében mutatta be.
2024. február 14-én, Bálint-napon szívpostával üzentek iskolánk diákjai egymásnak. Az erre az alkalomra készített ünnepi postaládában rengeteg kedves üzenet, vallomás és meglepetés gyűlt össze, amelyeket Cupidó három kedves angyalka kísértetében osztott szét.
Az iskolánk mellett működő Pro Schola et Vita Polgári Társulás 2001 őszén alakult meg. Célja az iskola tanulóinak támogatása. A társulás anyagi eszközeit az adófizetők adótámogatásából, valamint ajándékozásból tudja biztosítani. A polgári társulás félévente 50€-val támogatja az intézmény 10 legeredményesebb tanulóját.
A motivációs ösztöndíj odaítélésének feltételeit, pontrendszerét az igazgatóság és a diáktanács közösen dolgozta ki. Minden tanuló meghatározott számú pontot kap az adott félévben elért tanulmányi előmeneteléért, az iskolai, járási, kerületi és országos versenyeken való részvételért és helyezésekért. Továbbá pontot ér az iskolai és iskolán kívüli rendezvényeken való szereplés, a diáktanácsban való aktív szervezői munka is.
A 2023/2024-es tanév első félévében 11 tanuló vehette át az 50 eurós összeget.
Mindenkinek szívből gratulálunk és további kitartó szorgalmat és lelkesedést kívánunk!
2024.január 31-én megrendeztük a „Poznaj slovenskú reč“ verseny iskolai
fordulóját, melyen a 3. évfolyam diákjai vettek részt. Mind a 9 versenyző győzni
akart, a négytagú zsűrinek tényleg nagyon nehéz dolga volt.
A járási versenyen a Középfokú Sportiskolát Szűcs Lajos Simon, Vidékfejlesztési
Szakközépiskolánkat Szitás Márk Viktor képviseli majd. Mindketten aranysávos
minősítést értek el a versenyen.
Gratulálunk, a legközelebbi fordulóhoz pedig sok sikert kívánunk.
Többszörösen aktuális téma képezte a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola irodalomszerető diákjainak a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett kultúrműsorának vezérfonalát. Csiffári Gabriella Magyarázom a bizonyítványom című, híres magyarok iskolai életét bemutató kötetéből mazsoláztak néhány izgalmas történetet és építették bele lendületes ének- és táncprodukciókat tartalmazó összeállításukba.
A félévi hajrá kellős közepén értelemszerűen kitértek a legnagyobb „bizonyítványmagyarázó“ író, Karinthy Frigyes iskolai előmenetelére, felolvasták rossz jegyei kapcsán született „pironkodó“ naplóbejegyzéseit, egy recsegő unikális felvételről pedig egy részlet erejéig még maga a szerző is megszólalt.
Számos motivációs életút bemutatása is része volt a gazdag programnak. Radnóti libereci szívós hozzáállása az idegennyelvű tanárokhoz, Szentgyörgyi Albert a természettudományi pályától való eltántoríthatatlansága vagy Arany János önműveléssel, érettségi nélkül az akadémiai főtitkári posztra való eljutásának elgondolkodtató sikertörténete lebilincselőleg hatott a diákokra.
Irodalmi, képzőművészeti és tudományos nagyságaink előmenetele sem volt mindig kiváló. Az előadás során szóba került többek közt Weöres Sándor gyenge tanulmányi eredménye, Szinyei Merse Pál matematikával, ill. Szentgyörgyi Albert kémiával való korántsem kedvező kapcsolata.
Az érettségi vizsgák légkörét és hangulatát egy kabaréjelenet bejátszásával idézték meg, mellyel a közelmúltban elhunyt Benedek Miklósra, a Nemzet Színészére emlékeztek.
A magyar kultúra ünnepének elmaradhatatlan tartozéka a Himnusz. A nemzeti énekünkről szóló rész, egyik legszívhezszólóbb mondata, Esterházy Péter örökérvényű gondolata volt: „A Himnusz kiemeli az embert a napból, az öröklét időtlenségébe emeli, a televízió azonban nem emel sehová“.
Bár a műsor során az Aranyakkord együttes feldolgozásában elhangzott Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc alkotásának az eredetinél gyorsabb tempójú parafázisa, a megemlékezést a klasszikus verzió eléneklésével zárták, mellyel nemcsak a Himnusz születésnapjának 201. évfordulóját, hanem a 150 éves Budapestet is ünnepelték.
2024. január 23-án a Vendéglátó és szállodaipar (hotelakadémia) szakirányzatról hat diák képviselte
iskolánkat a SzakmaSztár Fesztivál 2024 elődöntőjén, amelyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok
Szövettsége szervezett Felvidéken. A verseny fő védnöke a Magyarország Nemzetpolitikai
Államtitkársága. Diákjaink vendéglátásszervező, pincér és szakács szakmákban mérettették meg
magukat. Reméljük, sikeresen vették az akadályokat, és meghívást kapnak a budapesti döntőre.
Résztvevők névsora:
Harmadik évfolyamból: Tóth Ádám, Szerencsés Máté, Méry Márk, Juhos Szilárd
Negyedik évfolyamból: Škarbová Viktória, Puha Zsófia
Felkészítő tanáraik: Mgr. Földes Jolán, MSc. Horváth Erzsébet












