Back to top

Cikkek

2024.1.17-én került sor az angol olimpia járási fordulójának megrendezésére az Egészségügyi Középiskola épületében Dunaszerdahelyen. Az iskolánkat két diák képviselte, Végh Máté József, III.SM osztályos tanuló, aki a 2C2 kategóriában versenyzett. Sikeresen a 2.helyen végzett, míg Bíró Bulcsú, I.A osztályos tanuló a 2D kategóriában a 3. helyet szerezte meg. Gratulálunk az eredményeikhez és további sok sikert kívánunk!
Az idei sítúránk alkalmából iskolánk diákjai ismét Lazy pod Makytou község közelében lévő Kohútka pályáin síelnek. Az időjárás is kedvezett a  csapatunak, elegendő hó és verőfényes nap fogadott minket az első napon. Este a résztvevők vidám vetélkedőkben, ügyességi játékokban kapcsolódhattak ki.ý A sítúra második napján verőfényes napsütés fogadott bennünket a pályán. Diákjaink is díjazták a fantasztikus körülményeket. A délutáni rövid pihenő után egy kellemes túrázással folytattuk a testmozgást. Vacsora után pedig kvízjátékokban és ügyességi versenyekben jeleskedtek a tanulók. A sítúránk harmadik napján ismét gyönyörű napsütés és kiváló körülmények fogadtak minket a pályán. A központban többfajta nehézségű sípálya is megtalálható, ami érdekes a kezdő, de a tapasztaltabb síelők számára is. Kellemesen elfáradva tértünk vissza a szállásunkra, ahol a finom ebéd és egy kis pihenő után a diákok választhattak a felkínált programlehetőségekből. Egy csapat a szálloda medencéjében ügyességi versenyekben méretette meg magát, a többiek pedig túráztak a vacsora előtt. Az este vidám animációs programokkal zárult. A legügyesebb versenyzők díjakat is nyertek. Síkirándulásunk 4. napjára minden diákunk megtanult síelni, a kezdők is már önállóan le tudtak ereszkedni a hegyoldalról. A szállodába mindenki elégedetten, sikerélményekben gazdagodva tért vissza. A késői ebéd elfogyasztása után egy rövid pihenő következett, majd úszóversenyekkel és túrázással folytatódott a napunk. A vacsora után ismét animációs programokban és ügyességi versenyekben jeleskedtek a diákok. A csütörtök esti program lezárásaként kiértékeltük az eddig elért eredményeket, valamint kiosztásra kerültek az oklevelek. A legügyesebb csoportok tagjai különdíjakban részesültek. Elérkezett a sítanfolyamunk ötödik, egyben utolsó napja. A tanulók maradandó élményekkel tértek haza. A résztvevők egy része sikeresen megtanult síelni a másik része pedig felfrissíthette a síelési tudományát. A diákjaink nagyon jól viselkedtek, büszkék vagyunk rájuk!
Hagyományainkhoz hűen idén is megrendeztük a karácsonyi osztálydíszletversenyt. A következő rangsor alakult ki: I.hely III.B II.hely I.B, IV.D, II.A III.hely IV.B Szívből gratulálunk mindenkinek!
A 2023. december 7-én megrendezett nyílt nap keretén belül rendeztük meg iskolánk vendéglátóipari és szállodaipari szakon tanuló diákjai számára a mára már hagyományosnak számító karácsonyi asztalterítés versenyt. Összesen nyolc ünnepi terítést tekinthettek meg leendő elsőseink és azok szülei. A megmérettetés eredményét közönségszavazással döntöttük el, melynek alapján a következő rangsor alakult ki. I. helyezett - Múcska Nikolett és Ondrejkovič Nikolett II. helyezett - Porubská Alexandra és Banyák Jenifer III. helyezett - Szalóci András és Krátky Denis Mindenkinek köszönjük az odaadó és kreatív hozzáállást.
„Aki kapni akar, annak először adni kell!“ Szepes Mária Iskolánk diákjai mindig nagy lelkesedéssel vesznek részt a különböző karitatív tevékenységekben. Tavaly indítottunk útjára egy új, jótékonysági rendezvényt, a karácsonyi sütivásárt. Már akkor kiderült, hogy a következő kalendáriumi év utolsó tanítási hétében is újra nekifogunk és sütünk, asztalt terítünk, árusítunk, de legfőképp adományozni fogunk. Így idén is fahéj-, vanília- és dióillat lengte be az aula légterét. Minden osztály szorgosan készült, finomabbnál finomabb, ráadásul szebbnél szebb sütemények kerültek az asztalokra. Zserbó, brownie, muffin, linzer, rákóczi túrós, mézeskalács, fahéjas csiga, Sacher-torta és csokis keksz közül választhattak a diákok és a tanárok. A finomságoktól roskadozó asztalok mellett nemzeti (magyar, szlovák, angol, német) karácsonyi szokásokat bemutató tárgyakat, képeket tekinthettek meg az alkalmi vásárlók. A rendezvény a vártnál is népszerűbb lett, szinte percek alatt elfogytak az édességek. Az összegyűlt összeget ezúttal a Mentális Sérülteket Segítő Társaságnak ajánlottuk fel. Az adományt Lanstyák Edit, a társaság egyik koordinátorának a karácsonyi évzáró gálán adtuk át. Hálás szívű köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett ennek a nemes célú esemény megvalósításában. Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!
Iskolánk hagyományos karácsonyváró rendezvényei közé tartoznak a közeli fővárosokban megrendezett adventi vásárok meglátogatása. Idén az I.B, a II.B, a II.SM, a III.SM és a IV.D osztályok diákjai a 150 éves magyar főváros, Budapest ünnepi készülődésére voltak kíváncsiak. A Szent István Bazilika előtti téren Európa egyik legszebb vásárában bolyongtak, ill. többük a Vörösmarty téri nagy mértékben kézműves portékákat felvonultató árukínálatát fedezték fel. Az ajándékvásárlás és ünnepi étkek fogyasztása mellett megcsodálhatták az egyedi, különleges kirakatokat, a nem mindennapi városképet. Este pedig a Budavári Palota kilátóteraszáról a ködben úszó Budapest fényeiben gyönyörködhettek, ill. a Mátyás-templom mellett, a Halászbástya szomszédságában megrendezett adventi sokadalomnak is részesei lehettek.
Iskolánk I.A agrárvállalkozás és élelmiszeripari, valamint I. B idegenforgalmi szakon tanuló diákjai 2023. december 14-én exkurzión és szakmai gyakorlaton vettek részt hazánk fővárosában. Az idegenvezetés már az autóbuszban elkezdődött, társaikkal ismertették Pozsony történelmét, közlekedését és egyéb hasznos tudnivalókat a városról. A program a pozsonyi várnegyedben folytatódott. A résztvevők megcsodálták a kilátást, a hidakat, a várat és a Szlovák Köztársaság parlamentjének épületénél ismertették a látnivalókkal kapcsolatos információkat, majd megtekintették az óváros gazdag történelmi emlékeit: a Grassalkovich-, Pálffy- és Erdődy-palotán kívül láthatták a köztéri szobrokat, a Főteret, az Óvárosházát, a Mihály-kaput, a Szlovák Nemzeti Színházat és a belvárosi szállodákat. Az időjárás decembernek megfelelően kedvező és hideg volt, így mindenkinek jól esett az Asterix étteremben elfogyasztott finom ebéd, amit az egyik diák édesapja ajánlott fel. A kültéri látnivalók megtekintése és bemutatása, valamint a kellemes beltéri programok után elégedetten és élményekkel gazdagodva, karácsonyra hangolódva indult haza a két osztály.
November közepétől karácsonyig Bécs legszebb terei varázslatos karácsonyi vásárokká alakulnak át. A III.D , IV.D , IV.B, III.B, III.A és IV.SG osztályok decemberben tanulmányi kiránduláson vettek részt Ausztria fővárosában, Bécsben. A diákok a Maria-Theresien Platztól az óvároson keresztül elsétáltak a Stephansplatzra, ahol megtekintették Ausztria legszebb gótikus épületét, a Szent István székesegyházat. A bátrabbak felmentek a székesegyház északi tornyába is, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az egész városra. A Rathausplatzon megrendezett karácsonyi vásárban megcsodálhatták a szebbnél szebb karácsonyfadíszeket, kézműipari termékeket, megkóstolhatták a karácsonyi ínyencségeket. Néhányan korcsolyát bérelve rótták a köröket a Jégálom korcsolyapályán. Estefelé a Schönbrunni kastély csodálatos karácsonyi fényeit nézhették meg a diákok. A kastély előtti karácsonyi vásár, a szebbnél szebb kerámiákkal, hagyományos játékokkal, ízletes harapnivalókkal igazi császárvárosi hangulatot áraszt. A diákok este fáradtan, de élményekkel gazdagodva indultak haza.
2023.12.16-án már hagyományosnak mondható versenyen vettek részt iskolánk tanulói. A Komáromban 24.alkalommal megrendezett Pislákoló mécses vers- és prózamondó versenyen Győri Jázmin (II.B/SM) és Csápai Balázs Rudolf (IV.A/FJK) az előkelő ezüstsávos besorolást érte el. Gratulálunk!
2023. december 13-án iskolánk tanulói (V./HA,I ./HA, II.A/FJK,I. SM Bécsbe ,Ausztria fővárosába utaztak.  Megtekintették a karácsonyi vásárt, a csodálatos Szent István - székesegyházat, a Városházát. A kirándulást a fényárban pompázó Schönbrunn kastélyparkjában zártuk. Békés, örömteli adventet kívánunk mindenkinek!
2023. december 12-én az Öko Diák Környezetvédelmi verseny második alkalommal a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola szervezésében valósul meg a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal, valamint a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ támogatásával. A versenybe iskolánkból a IV.A osztály tanulói kapcsolódtak be, Csápai Balázs Rudolf, Németh Evelin és Tóth Lili. Az iskolai fordulókban a diákok 3 fős csapatokban dolgoztak. Olvasmányokat, feladatlapokat kaptak, a kérdéseket közösen megválaszolták és határidőn belül visszaküldték. Egyes fordulókban online Escape room programban oldották meg a környezettudatos és fenntartható életmód témakörében kapott feladatokat. A városi fordulóban a továbbjutó csapatok tagjai önálló versenyzőként mérették meg magukat. Először a versenyzők egy online feleletválasztós tesztet töltöttek ki saját mobileszközeik használatával. A kérdések az online fordulók olvasmányaiból és feladataiból állnak össze. A 15 legeredményesebb versenyző továbbjutott a döntőbe. A döntősök egy szónoki beszédet írtak és adtak elő, aminek a témáját ott ismerték csak meg. A beszédelőkészítésére 60 perc állt a rendelkezésükre. Terjedelme 3-5 perc lehetett.  A pontozás során a sokoldalúan szakavatott zsűri pontozta a versenyzők innovatív ötleteit a környezetvédelem területén, az előadásmódot, a szónoki beszéd minőségét. A diákok közül a döntőbe került Csápai Balázs Rudolf kapta a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal különdíját szónoki beszédének szakmai tartalmáért. A szónoki beszéd témája az unokáinktól kölcsönkapott föld megvédésének, megőrzésének lehetséges módjairól szólt. Gratulálunk versenyzőinknek!
„A cél: olvasás, a Legere küzdelem, a verseny célja a küzdés maga.“   Három alkalommal megünnepelni a magyar irodalom két nagyszerű alkotójának, Petőfi Sándornak és Madách Imrének a 200. születésnapját - nagyon menő. Egy pulzáló egyetemi campuson versenyezni, új embereket megismerni - nagyszerű érzés. Háromszor többoldalnyi elolvasandó szöveget kapni házi feladatként és örömmel eleget tenni a kötelezettségnek - nem mindennapi vállalás. Fél kilencig a suli épületében lenni, ötletelni, színészkedni, zenélni, együtt teázni, kávézni, a szövegről vitatkozni, összekacsintani – nagyon felemelő,  utólag még inkább...  Sötétedéskor a kihalt iskolaépületből hazamenni, a technika ördögével megküzdeni és nem feladni – nagy kihívás. Létrehozni valami egyedülállót, valami rendkívülit, újragondolni egy klasszikust, öt percbe sűríteni tizenöt madáchi színt, Ádámként Ádámnak lenni, Viviként Évának lenni, Rékaként Luciferré válni – ez a hétköznapi csoda. Tanárként látni ezt a folyamatot - a legszebb ajándék. A bemutatón a  közönséget elvarázsolni a legmenőbb. Hálás szívvel köszönöm Tóth Ádám (III.D/HA), Kürthy Réka (II.SM), Győri Vivien (IV.D) kitartó munkáját, az irodalomhoz való manapság nem mindennapi kapcsolódását, a végtelen türelmet, az alkotói ötleteket, a technikai felkészülségüket, a mosolyukat, a mindennapi derűt, a közösen átélt örömpillanatokat. Külön köszönet Ágh Dani (IV.A) profizmusáért, Takács Krisztián (III.D/HA) és egykori diákunk, Komjáti Edina odaadó segítségéért. Az Alföldiek csapata az országos XII. Legere Irodalmi Versenyen a 4. helyen végzett. A kreatív minielőadások szekciójában most nem ők lettek a fődíjasok, a bemutatón viszont egyértelmű volt, ha lenne közönségdíj, biztosan ők nyerték volna. Ha kíváncsiak vagytok a kisvideójukra, keressétek meg őket, szívesen levetítik Nektek. Gratulálok, ez jó mulatság, komoly munka volt! Kis Lívia, felkészítő tanár

Oldalak